„A JÓ PÁSZTOR” Vörösvárszky Ottó kiállítása
Fogadóóra
2019. április 3-án 16-18 óráig fogadó óra lesz az iskolában.
Kémcsövek között
A Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda 7.b és 7.c osztályos tanulói kipróbálhatták a vegyészkedés fortélyait. Már hagyománnyá vált iskolánkban, hogy hetedikeseink ellátogatnak a kecskeméti Piarista Gimnázium Öveges laborjába. Óriási várakozás és izgalom előzte meg a rendkívüli kémia órákat, ahol diákjaink labor körülmények között dolgozhattak öt órán keresztül.
„Megérkezésünk után, mindenki fehér köpenybe bújt, védő szemüveget és gumikesztyűt vett fel. Majd oktató filmet mutattak be nekünk a biztonságos gyakorlattal és az eszközökkel kapcsolatban. Nagyon vártuk már, hogy kémcsövekkel és lombikokkal dolgozhassunk. Izgalmas kísérletekkel oldatokat készítettünk és gázokat fejlesztettünk. Közösen nyomozhattunk és láthatatlan rajzot is készítettünk különleges vegyszerekkel. Nekünk, a „Fáraó kígyója” című kísérlet tetszett a legjobban. Felejthetetlen volt ez a tanítási nap, mert úgy dolgoztunk, mint a vegyészek. Mindenki fegyelmezetten, bátran és csodálkozó arccal dolgozott. Megismerkedhetünk a Piarista Gimnázium kémia tanárával és nagyon jól éreztük magunkat az óráin. Köszönjük szépen Hörömpő Tünde tanárnőnek a lehetőséget és az érdekes gyakorlatokat, amit ő mutatott meg nekünk.”
Diákjainknak felejthetetlen élmény, nekünk tanítóknak pedig lehetőség, hogy megmutassunk és megtapasztaltathassunk elméleti anyagokat. Sikerélmény tanulóinknak, mert vegyszerekkel és különleges eszközökkel dolgozhattak közösen, egymásra odafigyelve. Az Öveges labor- rendkívüli tanítási óra, ami az élet vegyületét tartalmazza: a közösség erejét, a tudásszomjat, a siker érzését, az egymásra figyelést… és még számtalan lehetőséget.
SZKKIÓ 7.b osztály tanulói
Sakkverseny
Iskolánk 14 diákja vett részt a Várkonyi István Általános Iskolában péntek délután megrendezett programon. Tanulóink az éremeső mellett két kupát is megszereztek a kiváló szervezésű versenyen. A Vándorkupa elnevezésű versenysorozat 3. állomásán sakkozóink összesítésben 8 iskola közül a 3. helyen végeztek.
Pontszerzőink:
Név: | Osztály: | Eredmény: | Pontok: |
Berki Richárd | 5. b | Ezüst | 5/2 |
Buzási Adél | 3. b | Ezüst | 5/2 |
Füle Péter | 3. b | Arany + Kupa | 5/5 |
Revuczky Roderik Gyula | 2. a | Bronz | 5/2 |
Zakar Sára | 2. b | Arany | 5/1.5 |
Szondi-Szép Ábel | 2. c | Arany | 5/3 |
Ecseri András | 1. a | Bronz | 5/0.5 |
Pap Péter | 1. b | Bronz | 5/1 |
Kovács Vince | 1. a | Bronz | 5/1 |
Kovács Tibor Bence | 1. a | Bronz | 5/1.5 |
Zsoldos Gergő | 1. a | Bronz | 5/2 |
Gál Marcell | 1. a | Ezüst | 5/3.5 |
Budavári Hanna Zoé | 1. a | Arany | 5/1.5 |
Füle Gergő | 1. | Arany + Kupa | 5/4 |
Köszönet
Farsangolás
Adventi küldetés
Iskolánk 6. c – Szent Péter osztálya az idei tanévben Adventi küldetésként a város több helyszínén is Betlehemezéssel örvendeztette meg a ceglédieket.
Az EMF alapítvány „Székelykapuk-Zöldkapuk” közép-kelet-európai hagyományőrző versenyének felhívására jelentkeztünk nagy örömmel és lelkesedéssel. Tíz helyszínen szeretnénk megörvendeztetni az embereket műsorunkkal. Reméljük, különleges ajándékkal lephettük meg őket így karácsony előtt.
Első állomásunk a Ceglédi Advent rendezvénysorozat keretén belül a város 2. adventi gyertyagyújtása volt. Az ezt követő héten két szociális intézményben, elsőként az Idősek Otthonában jártunk, majd a Toldy Ferenc Kórház Krónikus Belgyógyászati osztályára vittük el Karácsony történetét. Advent harmadik hetében az Eötvös téri és a Kőrösi úti Óvoda kis lakói nézhették meg Betlehemes műsorunkat. December 19-én a Kossuth Lajos Gimnázium diákokkal és pedagógusokkal teli gyönyörű dísztermében szerepeltünk előadásunkkal. December 21-én iskolánk diákjait, valamit jelenlegi és nyugalmazott pedagógusait örvendeztetjük meg, és végül december 24-én délután fél négykor tekinthetnek meg Betlehemes játékunkat a Szent Kereszt Plébániatemplomban.
Köszönöm a gyermekek munkáját, a szülők segítségét és kollégáim türelmét!
Áldott, békés karácsonyt kívánok mindenkinek!
Szeretettel: Balogh Boglárka (osztályfőnök – Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Szent Péter osztály)
„ Váljatok ti magatok ajándékká! Úgy szerette Isten a világot, hogy megteremtett téged is, hogy ott, ahol vagy, általad felvidítson, beragyogjon, boldoggá tegyen mindenkit és mindent”
/Böjte Csaba /
Mikulás sapkája
2018. dec. 5-én iskolánk 4. évfolyamos tanulói Mikulás- műsorral várták a nagycsoportos óvodásokat. Több, mint 400 kisgyermek nézte izgalommal a Mikulás sapkája című zenés mesejátékot. A Krampusztánc dallama és látványa elvarázsolta őket. Jövőre ismét elvárjuk őket.
Alsó tagozat számára adventi lelki nap
December 1. napján az alsó tagozat számára adventi lelki napot szerveztünk. A cselekvő szeretetet állítottuk középpontba, hogyan tegyük szebbé, boldogabbá a körülöttünk élők mindennapjait. Az adventi naptár minden napjára jó cselekedeteket terveztünk, az adventi koszorúkat is apró vállalásainkkal díszítettük. Míg az 1. , 2. és 3. évfolyam a Galériában megnézte a Karácsonyi rege című nagyszerű kiállítást, a negyedikesek mézeskalácsot sütöttek az ebédlőben kisebb társaiknak, melyet nagy szeretettel kínáltak nekik a nap végén. Köszönjük a szülők segítségét az adventi koszorúk készítésében és a bábozásban. Köszönjük hitoktatóink lelkes munkáját, és Kozmáné Ildi lebilincselő tárlatvezetéseit. Áldott adventi készülődést kívánunk mindenkinek!